A néhány napja megjelent közlemény szerint a Sound United LLC (Denon, Polk Audio, Marantz, Definitive Technology, HEOS, Classé, Boston Acoustics) bejelentette, hogy előszerződési megállapodást nyújtott be az Onkyo Corporation fogyasztói audiorészlegének, benne az Onkyo, a Pioneer, a Pioneer Elite és az Integra márkák megvásárlására. Az előzetes megállapodás lehetővé teszi mindkét vállalat számára, hogy gyorsan lefolytassák a végleges feltételekről és megegyezésről szóló tárgyalásokat.

Kevin Duffy, a Sound United jelenlegi vezérigazgatója lenne az újonnan egyesült vállalkozások vezérigazgatója. A tranzakcióval a cég úgymond a fogyasztók legjobb hangú és technológiailag legkorszerűbb audiotermékek iránti igényeinek kielégítésére kíván fókuszálni. A kibővített márkaportfólió lehetővé tenné a cég számára, hogy jobban kiszolgálhassa a fogyasztókat az igényeiknek megfelelő prémium termékekkel.

A felvásárlással a Sound United audiotermékek még nagyobb körét kínálhatná. Különösen az okos hangsugárzók és a vezeték-nélküli technológiák terén. Amin igyekszik erősíteni, hogy céljának megfelelően piacvezető lehessen a növekvő vezeték-nélküli és beszédhangvezérelt audiotermékek között. (A Maratz felvásárlásával az utána megjelnő termékek megkapták a Denon Heos Multiroom technológiát, így téve kompatibilissé a két márka termékeit)

A cég kész folytatni azokat a fejlesztéseket, ameiket az Onkyo és a Pioneer elektronikai és akusztikai mérnökitől megörökölnek, és ezt a gyártási hatékonysággal valamint a rövidebb fejlesztési ciklusokkal kombinálva teljesen új prémium termékeket piacra vinni.

Kevin Duffy megfogalmazása szerint: "Örömmel tölt el a lehetőség, hogy a tiszteletreméltó Onkyo és Pioneer márkákat portfóliónkhoz adhatjuk. A Sound United egyike a prémium audió/videó termékek vezető elkötelezett ellátóinak, és úgy hisszük, hogy az egyesített vállalkozások páratlan innovációt és hangot fognak nyújtani fogyasztóinknak és értékesítési partnereinknek. Amint a tranzakció lezárul fáradhatatlanul dolgoznunk majd az Onkyo Corporation fogyasztói audiorészlegével a Sound United családba való a zökkenőmentes átmenet biztosításáért, hogy minden alkalmazott, ügyfél és értékesítő partner részesüljön az új szervezet szélesebb és mélyebb előnyeiből."

A tervezett akvizíció részeként a Sound United világszerte átveszi a forgalmazási megállapodásokat is, melyek alapján az audiotermékeket jelenleg értékesítik. A felvásárlással a Sound United gyakorlatilag egyetlen igazi versenytársa az AV vevőerősítők piacán a Yamaha marad, mert a néhány további prémium gyártó piaci részesedése elhanyagolható.